1.

Na, helló! Azt mondta a testvérem, hogy írjam le az élményeimet és az első benyomásaimat. És írjak belőle blogot! Magam is valami hasonlón gondolkodtam, de számítógép híján kivertem a fejemből.
De mégis igaza van. Hatalmas shock ez az egész utazás, egy kultúrális kihívás, amit akár a telefonomon is rögzíteni kell. Akár csak azért is, hogy később én mosolyoghassak rajta. Nem?

Szóval, november 30-án közelítettem meg a Liszt Ferenc 2-őt.
Féltem, hogy valahol megint lerobban valamelyik vonat, és akkor lekésem a repülőt.
Így fölmentem (?) Győrből a Zotyó atyához és az utolsó vonattal 23:16-kor elindultam Pest felé. Előtte megvettem a jegyet és az állomáson még reptéri buszjegyet is lehetett venni. A Nyugatiban átszálltam és valamikor éjfél után már az éjszakai reptéri járatot vártam a buszmegállóban.
Ekkor vettem észre, hogy a buszjegyre azt írták, hogy novenber 30-tól november 30-ig érvényes.
Igen, mert talán nem mondtam, hogy az utolsó járattal indulok... Talán! És a buszjegyet is így adták ki.

De nem volt semmi baj, egy órás didergés után a sofőr nem szólt semmit és nem kellett 450 Ft-ért jegyet venni.
1 óra 6-ra ott álltam a 2B terminálban, új életem első napján.

Mert ez bizony az volt. Kis lépés az emberiségnek, hatalmas lépés nekem...
Ja... mert még nem mondtam, ezért érthetetlen ez a gondolat, hogy egy év várakozás, szervezés és szenvedés után a valaha történő hazatérés szándéka nélkül, véglegesen hagytam el az országot.
A hazát, amely kivetett és megtagadott.
Mindenesetre ezt az évet - a 2016-ot - én, a saját 3D-s életembe zárva így éltem meg.
Nem biztos, hogy igazam van, de minden élményem, bánatom bennem így csapódott le.
(Az utolsó évről biztos írni fogok még, de nem most...)
Na, így lettem nagy-britanniai emigráns. 😁 Mármint így alakult ki az elhatározás.


2016. december 6-a (?)
(Nekem a Mikulásokkal sosem volt szerencsém...)